CSR - Társadalmi szerepvállalás

Felelősséget érzünk a városunkért és környezetünkért, hiszünk abban, hogy a sikernek csak akkor van értelme ha azt megoszthatod másokkal. Ügyvédi hivatásunk mellett számos civil és közösségi kezdeményezésben veszünk részt, aktívan és lelkesen próbálunk tenni környezetünkért.
  
 
Rotary
Tagjai vagyunk a több mint 100 éve, a chicagoi ügyvéd Paul Harris által alapított Rotary International, helyi klubjának a Miskolci Rotary Clubnak. A Rotary olyan politikamentes nemzetközi szervezet mely azon embereket tömöríti, akik készek felelősséget vállalni és jobbítani szeretnének.

Ennek keretében a Rotary számos jótékonysági és közösségi programján aktívan részt veszünk. Minden évben közreműködünk a decemberi Mikulásfutás rendezésében,mely a város gimnáziumait mozgatja és neveli egészségre a fiatalokat. 
 
Továbbá hagyományszerűen gyűjtünk adományt a téli miskolci kocsonya ünnepén, a club által támogatott olyan számunkra kiemelten fontos célcsoportok, mint a Miskolci Hospice Alapítvány, vagy az Értelmi Fogyatékosok Egyesülete részére.
  
Közreműködünk továbbá a Nemzetközi Cserediák program szervezésében és koordinálásában, kapcsolatot tartunk a Miskolcra érkező külföldi cserediákokkal, segítve beilleszkedésüket, nyelvtanulásukat és Miskolc, illetve Magyarország megismerését. 
  
 

Jégkorong
Jégkorong rajongókként nem csak a meccseket látogatjuk rendszeresen, de támogatjuk a Miskolci Jegesmedvéket, a város jéghoki csapatát. 
  
Akárcsak a jogban és az üzleti életben, a jégkorongban is rendkívül fontos a taktika, a gyors reagálás és a legapróbb hiba is könnyen bukáshoz vezethet.
Ettől egyszerre lenyűgöző és félelmetes ez a sport.
  
  
Térségfejlesztési projektek
Lokálpatriótaként lehetőségeink szerint segítünk és támogatunk minden olyan társadalmi kezdeményezést, vagy projektet mely a régió nehéz helyzetben lévő csoportjai számára biztosít kitörési, fejlődési lehetőséget. Több regionális egyesület és szociális szövetkezet munkáját segítjük pro bono tevékenységünkkel. Rendkívűl büszkék vagyunk rá, hogy aktívan segíthetjük a példaértékű mintaprojektek között, az Európai Parlament plenáris ülésén is bemutatkozó Együtt Egymásért Kegyetlen Térségi Szociális Szövetkezet munkáját és sikeres fejlődését.